Határon Túli Magyar Zenészek
Szimfonikus Zenekara

      A határon túli magyar zenészekből álló szimfonikus zenekar megalakulása Vashegyi György karmester nevéhez fűződik: a kezdeményezés célja, hogy erkölcsi támogatást nyújtson a legkiválóbb határon túli magyar zenészeknek és erősítse az itthoni és külhoni magyarok nemzeti összetartozásának érzését; egyúttal kifejezze a határon túli magyar muzsikusok elismertségének és megbecsülésének szükségességét. A legalább 85%-ban határon túli, „alkalmi” együttes a Trianon által elszakított nemzetrészek szimfonikus zenekarainak  magyar zenészeit gyűjti össze: hangversenyeik a nemzeti összefogás kiemelkedő kulturális eseményei. A hosszú tervezést követően első alkalommal a 2017-es Kodály-emlékév keretében vált lehetővé az együttes megalakulása, 2018-ban pedig a Nemzeti Összetartozás Ünnepi eseményeként adott hangversenyt az Országházban. A zenekar megalakulása óta Budapesten, Pécsett, Szegeden és Kecskeméten adott koncerteket belföldön, első határon túli hangversenyét 2019-ben, a X. Kolozsvári Magyar Napok meghívására az államalapítás ünnepén tartotta. E pillanattól fogva fontos küldetéssé vált, hogy az együttest a határon túli városokban is megismerjék: 2021-ben Szabadkán, 2022-ben pedig Szatmárnémetiben adott sikeres hangversenyeket. A zenekar idén Marosvásárhelyen és Kolozsvárott koncertezik, majd Debrecenben zárja idei hangversenysorozatát.

A zenekar megalakulását a Magyar Művészeti Akadémia támogatja, a hangversenyek szervezője a Filharmónia Magyarország Nkft. 

J. HAYDN: 92. G-dúr „Oxford” szimfónia

L. van BEETHOVEN: Ah! perfido Op. 65

W.A. MOZART: Esz-dúr szimfónia K. 543

Marosvásárhely – 2023. augusztus 24.
Kolozsvár – 2022. augusztus 25.
Debrecen – 2022. augusztus 26.

Koncertek 2021

Joseph Haydn (1732-1809): Megváltónk hét utolsó szava a kereszten Hob. XX:2

Szeged – 2020. augusztus 26. -ELMARADT
Szabadka – 2020. augusztus 27. -ELMARADT
Pécs – 2020. augusztus 28. -ELMARADT

Felix Mendelssohn- Bartoldy (1809-1847): Paulus Op. 36.

Pécs – 2019. augusztus 16.
Szeged – 2019. augusztus 17.
Kolozsvár – 2019. augusztus 20.

Kodály Zoltán:
Marosszéki táncok
Páva-variációk
Psalmus Hungaricus

Budapest – 2017. augusztus 21.

 

J. Haydn: Die Schöpfung

Pécs – 2017. augusztus 25.