A határon túli magyar zenészekből álló szimfonikus zenekar megalakulása Vashegyi György karmester nevéhez fűződik: a kezdeményezés célja, hogy erkölcsi támogatást nyújtson a legkiválóbb határon túli magyar zenészeknek és erősítse az itthoni és külhoni magyarok nemzeti összetartozásának érzését; egyúttal kifejezze a határon túli magyar muzsikusok elismertségének és megbecsülésének szükségességét. A legalább 85%-ban határon túli, „alkalmi” együttes a Trianon által elszakított nemzetrészek szimfonikus zenekarainak magyar zenészeit gyűjti össze: hangversenyeik a nemzeti összefogás kiemelkedő kulturális eseményei. A hosszú tervezést követően első alkalommal a 2017-es Kodály-emlékév keretében vált lehetővé az együttes megalakulása, 2018-ban pedig a Nemzeti Összetartozás Ünnepi eseményeként adott hangversenyt az Országházban. A zenekar megalakulása óta Budapesten, Pécsett, Szegeden és Kecskeméten adott koncerteket belföldön, első határon túli hangversenyét 2019-ben, a X. Kolozsvári Magyar Napok meghívására az államalapítás ünnepén tartotta. E pillanattól fogva fontos küldetéssé vált, hogy ezt a különleges formációt a határon túli városokban is megismerjék: 2021-ben Szabadkán, 2022-ben Szatmárnémetiben, 2023-ban pedig Marosvásárhelyen és Kolozsvárott, 2024-ben pedig Révkomáromban és Pozsonyban koncertezett. 2026-ban a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával ismételten megalakulhat a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara, mely a hagyományokat folytatva három helyszínen: Miskolcon, Szatmárnémetiben és Nagyváradon várja közönségét.
A Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekarának 2026. évi megalakulását és a hangversenyek megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta, együttműködő partner: Filharmónia Magyarország Nkft.



LISZT Ferenc: Les Préludes S.97
LISZT Ferenc: Haláltánc S.126
BARTÓK Béla: Magyar Képek Sz. 97/BB103
BARTÓK Béla: III. (E-dúr) zongoraverseny Sz. 119/ BB 127
Szatmárnémeti – 2026. augusztus 20.
Miskolc – 2026. augusztus 21.
Nagyvárad – 2026. augusztus 22.
No. 49. f-moll – „La passione” szimfónia
B-dúr- „Schöpfungsmesse”, 1801 Hob. XXII:13
Budapest – 2024. augusztus 8.
Komárno – 2024. augusztus 9.
Bratislava – 2024. augusztus 10.
J. HAYDN: 92. G-dúr „Oxford” szimfónia
L. van BEETHOVEN: Ah! perfido Op. 65
W.A. MOZART: Esz-dúr szimfónia K. 543
Marosvásárhely – 2023. augusztus 24.
Kolozsvár – 2023. augusztus 25.
Debrecen – 2023. augusztus 26.
Felix MENDELSSOHN-Bartholdy (1809-1847):
Kyrie in d (1825)
O Haupt voll Blut und Wunden (1830)
Verleih uns Frieden (1831)
Lauda Sion Op. 73
Budapest – 2022. augusztus 25.
Szeged – 2022. augusztus 26.
Szatmárnémeti – 2022. augusztus 27.
Joseph HAYDN (1732-1809):
Megváltónk hét utolsó szava a kereszten Hob. XX:2
Budapest – 2021. augusztus 24.
Szabadka – 2021. augusztus 25.
Szeged – 2021. augusztus 26.
Kecskemét – 2021. augusztus 27.
Szeged – 2020. augusztus 26. -ELMARADT
Szabadka – 2020. augusztus 27. -ELMARADT
Pécs – 2020. augusztus 28. -ELMARADT
Felix MENDELSSOHN-Bartoldy (1809-1847): Paulus Op. 36.
Pécs – 2019. augusztus 16.
Szeged – 2019. augusztus 17.
Kolozsvár – 2019. augusztus 20.
Budapest – 2018. május 30.
ERKEL Ferenc: Ünnepi nyitány
LISZT Ferenc: Hungaria
KODÁLY Zoltán: Psalmus Hungaricus
Budapest – 2018. június 3.
KODÁLY Zoltán:
Marosszéki táncok
Páva-variációk
Psalmus Hungaricus
Budapest – 2017. augusztus 21.
Pécs – 2017. augusztus 25.